NKUL-KP-1-2024/2-000566 azonosítószámú pályázat
Görög Húsvét
600.000,- Ft
2024-ben az Ortodox Húsvét május 4-5-re esett. Az ünnep a helyi Ortodox templomból indult, ahol a tojások megszentelése után a Triandafylla tánccsoport tagjai kíséretében Önkormányzatunk tagjai körbevitték a falu különböző utcáiban a megszentelt tojásokat, és minden lakónak, akik a kertben tevékenykedtek, vagy csak a boltból igyekeztek hazafele, egy tojás kíséretében Áldott Húsvétot kívántak.
A pályára érkezve az ott tartózkodókat is tojásokkal kínálták, majd a hagyományos tojáskoccintás következett. Bár ebben a korai délelőtti órában még kevesen voltak kint a hangulat azonban igen kellemes volt. A gyerekeknek a PAOK Beloiannisz tagjai sport játékokat szerveztek. A Nikosz Beloiannisz Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében pedig húsvéti gyertyákat készíthettek a kézműveskedni vágyók. Késő délelőtt felállították a légvárakat, léglövöldét amit a gyerekek nagy örömmel vettek birtokba. Ekkora már igen sokan lettek a pályán.
12.30 kor kihúzták a kemencéből a tepsiket melyekben tepsiskrumpli sült tarjával, és a grillen is elkészültek a húsok.
A közös ebéd igazi déli nagycsaládi eseményre emlékeztetett. Hosszú asztaloknál ültek családok, társaságok, akik jóízűen ettek és beszélgettek.
A kulturális műsort a Budapesti Helidonaki tánccsoport nyitotta meg csodálatos táncaikkal, felléptek még az újonnan alakult beloianniszi aerobik gyermekcsoportok: az Emoji dance és a Koritsia dance, végül a Beloianniszi Görögök Kulturális Egyesületének tánccsoportja zárta a műsort. Nagy örömmel és szeretettel fogadták a nézők a csoportokat. A kulturális programot táncház követte a Taverna zenekar kíséretében. Sokan táncra perdültek, sokan csoportokban beszélgettek
A beloianniszi sportpályán megrendezésre kerülő húsvéton nagyságrendileg 100 fő vett részt.