Te szedd Akció

Tisztelt Érdeklődők !

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár negyedik, településünkön harmadik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „tavaszi nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei. Azért szervezzük meg ezt a mozgalmat minden évben, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket. Azt is szeretnénk, ha ezzel a példamutatással a notórius szemetelők is elgondolkoznának, kifejezésre juttatnák a bennük rejlő igényt a tisztaságra és felhagynának a szemeteléssel! Hiszen ha a kukába kerül a szemét, akkor nincs mit összeszedni. Milyen jó úgy végigmenni az utcáinkon, tereinken hogy szép tiszták, rendezettek! Emellett az is a célunk, hogy minél többen ráérezzenek az önkéntesség ízére… A TeSzedd! nemzetközi porondon is bemutatkozik idén, hiszen Magyarország csatlakozik vele a „Let’s Clean Up Europe!” elnevezésű összeurópai kezdeményezéshez, amit az Európai Bizottság EWWR LIFE+ programja keretében szerveznek meg. Ezen a hétvégén a kontinens 28 országának polgárai töltik a napjukat szemétszedéssel.

Beloiannisz tehát 3. alkalommal került fel a legnagyobb önkéntes mozgalom térképére, tudnak rólunk, elismerik önkénteseink munkáját!

Ha tetszik a kezdeményezés, gyere el 2014. május 11-én vasárnap 9 órára a főterünkre, ahol a létszámtól függően tudjuk minél nagyobb mértékben megtisztítani településünket a szeméttől, az esemény plakátját itt megtekintheted!

 Az akció befejezésekor az Önkormányzat finanszírozásában, a nyugdíjasaink által készített finom ebéddel köszönjük meg önkéntes munkádat!

Kesztyűt és zsákot kapunk. Kényelmes, sportos, laza ruhában gyere, olyanban, amilyenben jól érzed magad! Fontos, hogy a ruhád zárt és többrétegű legyen, hogy védd a bőröd a sérülésektől, és meg ne fázz. Legyen nálad a biztonság kedvéért egy esőkabát is, hogy meg ne ázz, ha elered az eső, valamint láthatósági mellényt is hozz, hogy az autósok is lássanak, ha éppen te vállalod a bekötőút megtisztítását!

Ha bármilyen kérdésed van, keress engem! Remélem minél többen leszünk, várunk sok szeretettel!

Papalexisz Ildikó

TeSzedd önkéntes koordinátor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük